A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

határozatot:

 

Indokolás

II.

Az Alkotmány indítványozó által hivatkozott rendelkezése:
„2.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam.”
A Szabr. indítvánnyal támadott rendelkezése:
„6. § (1) Aki lakott területen, az ott levő épületben, vagy  az ahhoz   tartozó  telken,  tömegközlekedési  eszközön,   továbbá természeti és védett természeti területen indokolatlanul  és  a megengedettnél  nagyobb zajt okoz, amely  alkalmas  arra,  hogy mások   nyugalmát,  illetőleg  a  természeti  vagy   a   védett természeti   értéket  zavarja,  harmincezer  forintig   terjedő pénzbírsággal sújtható.”

III.

Az indítvány az alábbiak szerint megalapozott.
Az Alkotmánybíróságnak a jelen ügy kapcsán abban kellett állást foglalnia,  hogy  a csendháborítás [Szabr. 6. §  (1)  bekezdés] tényállásának  egyik  eleme — a megengedettnél  nagyobb  zaj  — tekinthető-e     olyan    előírásnak,     amelynek     tartalma értelmezhetetlen, és ezért a jogalkalmazás során  az  Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből fakadó jogbiztonság követelményét sérti. 1.  Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a normavilágosság  a jogbiztonság  alapvető  eleme. A  normaszövegnek  tehát  minden esetben  meg  kell  felelnie a jogbiztonság követelményének.  A 26/1992.  (IV.  30.)  AB  határozat  idevágóan  a  következőket tartalmazza: „[a]z Alkotmánybíróság elvi éllel mutat  rá  arra, hogy   a   világos,   érthető   és   megfelelően   értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény.
A  jogbiztonság  —  amely az Alkotmány 2.  §  (1)  bekezdésében deklarált  jogállamiság  fontos eleme  —  megköveteli,  hogy  a jogszabály  szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás  során felismerhető normatartalmat hordozzon.” (ABH 1992, 135, 142.) A 10/2003.   (IV.   3.)   AB  határozatban  elvégzett   összegzés rámutatott,   hogy   a   jogbiztonságnak   része   a   világos, felismerhetően  értelmezhető  és  egyértelmű  normatartalom.  A normaszöveg  értelmezhetetlenségének, avagy eltérő  értelmezést engedő  voltának  az  a  következménye,  hogy  kiszámíthatatlan helyzetet  teremt a norma címzettjei számára. (ABH  2003,  130, 135.) Az Alkotmánybíróság a büntetőjogi normák vizsgálata során az  Alkotmány  2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiság elvéből    levezetett    jogbiztonság    követelményét     több határozatában   értelmezte,  megállapításai  e   szabálysértési tényállás  tekintetében is irányadóak. „A büntetőjogi  szankció kilátásba    helyezésével    tilalmazott    magatartás    leíró diszpozícióinak   határozottnak,  körülhatároltnak,   világosan megfogalmazottnak  kell lennie. Alkotmányossági  követelmény  a védett  jogtárgyra  és  az  elkövetési  magatartásra  vonatkozó törvényi   akarat  világos  kifejezésre  juttatása.  Egyértelmű üzenetet  kell tartalmaznia, hogy az egyén mikor  követi  el  a büntetőjogilag szankcionált jogsértést. Ugyanakkor  korlátoznia kell  az  önkényes  jogértelmezés lehetőségét  a  jogalkalmazók részéről.  Vizsgálni kell tehát, hogy a tényállás a  büntetendő magatartások  körét  nem  túl  szélesen  jelöli-e  ki  és  elég határozott-e.” [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992,  167, 176.;  továbbá: 2/1994. (I. 14.) AB határozat,  ABH  1994,  41, 55.;  58/1997.  (XI.  5.) AB határozat, ABH  1997,  348,  352.; 12/1999.  (V. 21.) AB határozat, ABH 1999, 106, 112.;  18/2000. (VI. 6.) AB határozat, ABH 2000, 117, 130-131.]

2.   A  csendháborítás  tilalmazásával  a  jogalkotó  a  lakott területek,  a  lakások, a közlekedési eszközök használatának  a zavartalanságát   és   természeti  értékek   védelmét   kívánja biztosítani.  E  szabálysértési tényállás  védett  jogi  tárgya „mások” (természetes személyek), valamint a természet nyugalma. Ahhoz, hogy zajokozás csendháborításnak minősüljön a Szabr.  6. '   (1)   bekezdése  szerint  egyszerre  kell  a   zajokozásnak indokolatlannak  és  a  megengedettnél  nagyobbnak  lennie.   A tényállás   tehát  az  elkövetési  magatartást   két   együttes feltétellel  határozza  meg.  Az  indítvány  alapján  azt  kell eldönteni,    hogy    a   kifogásolt   szövegrészben    foglalt „követelmény”  egyértelmű,  világos tartalmat  hordoz-e,  amely megfelel a jogbiztonság követelményének.
   A   vizsgált   szöveg  egyfelől  feltételezi,  hogy   vannak megengedett   zajok,  másfelől  azt  is,  hogy   minden   zajra (zajtípusra) van a megengedett mértéket meghatározó jogszabály. Maga  a  szabálysértési  szabályozás  e  vonatkozásban  nem  ad eligazítást.   Ezért   az   Alkotmánybíróság   áttekintette   a csendháborítás  kerettényállásának  alkalmazásában   figyelembe vehető, zajvédelemmel kapcsolatos jogszabályokat.
A  zajvédelmi  jogszabályok  az emberi  környezet  és  egészség megóvása   érdekében  állapítanak  meg  zaj-  és  rezgésvédelmi szabályokat. A zaj- és rezgésvédelemről szóló 12/1983. (V. 12.) MT   rendelet   a  meglévő,  valamint  a  létesítendő   üzemek, berendezések,     technológiák    zajvédelmi     követelményeit tartalmazza.    A   zaj-   és   rezgésterhelési    határértékek megállapításáról  szóló  8/2002. (III.  22.)  KöM-EüM  együttes rendelet   pedig   a  zajtól  védett  területekre   (1.   számú melléklet),   meghatározott  zajforrások  tekintetében   [üzem, berendezés,  technológia, rendezvények (1. §),  közlekedés  (3. §), építőipari tevékenység (2. §), épületek különböző technikai berendezései,  valamint az épületen belül,  vagy  a  szomszédos épületben  folytatott  szolgáltatás, és  az  azokhoz  szükséges berendezések  (6.  §)]  napszakra figyelemmel  állapítanak  meg határértékeket,    amelyeknek   a    megsértése    zajbírsággal szankcionálandó.  E  határértékek  meghatározásának  elsődleges indoka,  alapvető célja az emberre már káros rezgések és  zajok korlátozása,  az  egészség védelme; e  szabályok  tehát  nem  a nyugalom  védelmét  szolgálják.  A  zajvédelmi  határértékekkel szabályozott,  zajt okozó tevékenységek esetén  a  határértéket meghaladó   zajokozás   a   vitatott  szövegrész   tekintetében kétségtelenül értelmezhető.

Másként  áll a helyzet a Szabr. 6. § (1) bekezdésében  foglalt, közlekedési  eszközön  is  tiltott, „a  nyugalom  megzavarására alkalmas”  zajt  okozó magatartásoknál. Erre  a  tényállásra  a „megengedettnél  nagyobb” zaj követelménye értelmezhetetlen;  e tárgyban   ugyanis  jogszabályi  előírások  nem   léteznek,   a határértékhez  kötött,  zajt  okozó tevékenységek  előfordulása pedig fogalmilag kizárt.

Vannak  továbbá jogilag tiltott, illetve szabályozott  zajkeltő magatartások,  ahol  az  okozott  zaj  tiltott  mértéke   nincs meghatározva.  Így például a kereskedelemről  szóló  2005.  évi CLXIV.  törvény 6. § (4) bekezdése lehetőséget ad a  települési önkormányzatok  képviselő-testületeinek a helyi  sajátosságokra figyelemmel  az  üzletek éjszakai (22 óra  és  6  óra  közötti) nyitvatartási  rendjének szabályozására,  és  ezzel  zajvédelmi korlátozásokra.  Ilyenkor nem dönthető  el,  hogy  a  szabályok megsértése   megvalósítja-e  a  csendháborítás   szabálysértési tényállását.
A   lakásszövetkezetek  és  a  társasházak   a   házirendjükben megállapíthatnak     zajkeltő     magatartásokkal      szembeni korlátozásokat.  A  társasházakról  szóló  2003.  évi  CXXXIII. törvény  26.  § (1) bekezdése, valamint a lakásszövetkezetekről szóló  2004. évi CXV. törvény 14. § (2) bekezdése felhatalmazza a  lakóközösségeket  arra, hogy házirendjükben  a  lakóépületük sajátosságaihoz  képest  szabályozzák  a  lakhatásuk  nyugalmát zavaró zajkeltő magatartásokat.
A szabálysértési tényállásból nem derül ki, hogy a lakóközösség felhatalmazása  (akár  eseti, akár a  házirendben  megengedett, vagy  nem  tiltott zajokozáshoz való hozzájárulása) a tényállás alkalmazása  szempontjából „megengedetté” tesz-e egyébként  nem megengedett magatartásokat, illetőleg e tényállás alá vonhatók- e  a házirend által tiltott (határértékhez nem kötött) zajokozó tevékenységek.
A  Szabr. 6. § (1) bekezdésének kifogásolt szövegrésze  alapján az  sem  állapítható  meg,  hogy milyen  felhatalmazás  mellett tekinthető a zajokozás megengedettnek.
A   „megengedettnél  nagyobb”  kifejezés  alapján   tehát   nem határozható meg egyértelműen, hogy a jogalkotó a csendháborítás tényállását  csak a határértékkel meghatározott zajok  esetében akarja-e  szankcionálni.  A kifogásolt szövegrész  határozatlan tartalma  miatt  nem  tisztázható az sem, hogy  a  jogalkotó  a határértékhez   nem   kötött   vagy   nem   köthető    zajokozó magatartásokat is tiltja-e a csendháborítás tényállása alapján. A Szabr. 6. § (1) bekezdésének vizsgált tényállási eleme súlyos értelmezési   és   alkalmazhatósági  nehézségeket   okoz.   (Az állampolgári  jogok országgyűlési biztosa általános  helyettese az  OBH  1193/2005. számú jelentésében is — egyebek  mellett  — felhívta   a   jogalkotó  figyelmét,  hogy  a   normavilágosság követelményének  szerinte  sem megfelelő,  a  jelen  ügyben  is vizsgált  tényállási  elem  miatt, a  jogalkalmazó  ezekben  az ügyekben nem tud érdemben fellépni.)
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a  csendháborítás szabálysértésének a „megengedettnél  nagyobb” zajokozás     tényállási    eleme,    olyan    meghatározatlan, értelmezhetetlen,  bizonytalan  tartalommal  bír,  és  így  nem alkalmas  arra, hogy a Szabr. 6. § (1) bekezdése által  tiltott magatartásokról  egyértelmű eligazítást adjon a  jogalanyok  és jogalkalmazás számára. A szabályozás jogbizonytalanságot  okoz, és így sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését.

Az  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.  törvény  (a továbbiakban: Abtv.) 40. §-a értelmében, ha az Alkotmánybíróság jogszabály  alkotmányellenességét állapítja meg,  azt  teljesen vagy  részben  megsemmisíti. Az Alkotmánybíróságnak  lehetősége van   arra,  ha  a  norma  egy  részének  alkotmányellenességét állapítja meg, akkor többnyire csak ezt a szövegrészt semmisíti meg,  egyúttal megállapítja, hogy a megsemmisítést  követően  a rendelkezés  milyen szöveggel marad hatályban. A  jelen  ügyben ennek   a   megoldásnak  nincs  technikai   akadálya,   de   az Alkotmánybíróság  úgy ítélte meg, hogy a szövegösszefüggésekre, és  a  jogszabály gyakorlati fontossága miatt — kerülendő, hogy egyáltalán  ne  legyen egy ideig „csendvédelmi”  szabálysértési tényállás — a Szabr. 6. § (1) bekezdésének „és a megengedettnél nagyobb”  szövegrészét 2007. március 1-jei hatállyal  semmisíti meg, így kellő időt hagy a jogalkotó számára új, az alkotmányos követelményeknek megfelelő szabályozás megalkotására.

 
Dr. Bragyova András              Dr. Erdei Árpád
előadó alkotmánybíró               alkotmánybíró